Gizus

Gizus vagyok, négygyermekes családanya. Eredeti foglalkozásom állattenyésztő mérnök, de az élet úgy hozta, hogy az alkotás lett a fő tevékenységem.

2008 óta foglalkozom a forró üveg megmunkálásával. Mint minden, ez is hobbinak indult, aktív meditációnak hívtam a gyerekek mellett. Több évre rá mutattam meg a közönségnek, és egyből népszerűek lettek az üvegből olvasztott ékszereim.

A tömeggyártás világában ki vagyunk éhezve az egyedire, az egyszeri és megismételhetetlenre. Erre tökéletesen alkalmas az üveggyöngy, hisz két egyforma szinte sose születik. Készítek kis medálokat, fülbevalókat, de szívesen nekilátok nagyobb daraboknak is.

Pár éve pedig egy gyermekkori álmom vált valóra azzal, hogy édesapámtól kaptam egy kemencét, amiben a kerámiáimat égethetem. Ez az anyag már kiskoromban megfogott, imádtam nyomkodni, nyújtani, formázni. Mivel a forró üveghez csak különböző fém eszközökkel érek, ez a technika tökéletesen kiegészíti az alkotásnak azt a részét, amikor kézzel érintem az anyagot.

Főleg használati tárgyakat készítek úgynevezett handbuilt technikával, korongot nem használok. Így készülnek a csészéim, táljaim. A hasonló technikával előállított csempéim pedig külön márkanevet kaptak, és büszke vagyok rá, hogy már több család otthonát díszítik.

Gizusproduct – HAND AND FIRE